2008. augusztus 23., szombat

Avilai Szent Teréz és a Sarutlan Kármelita Rend 6.

Az alábbi írás Ildefonso Moriones OCD, posztulátor generális, "Teresian Carmel" című, a rend központi lapján megjelenő rendtörténeti munkájának olvasónaplószerű összefoglalása. Moriones gondolatmenetének mélyebb megértésében sokat segített Ulrich Dobhan OCD, definitor, "Aspectos biograficos de Santa Teresa" című, a Centro Internacional Teresiano-Sanjuanista-ban 1998-ban tartott előadásának szövege, amelyet Kovács Albert OCD provinciális atya volt szíves kölcsönadni nekem. A gondolatmenet illusztrálására Szeghy Ernő OCD: "Szent Terézia és a kármeliták" (Bp. 1921) kitűnő példáit használtam.

II. Fülöp és a szerzetesi reform1

Amikor a katolikus királyok 1474 végén trónra kerülnek, a reform már számos eredményt ért el, az obszervancia már mint a vallásos élet új formája létezik. A királyok aktívan támogatják a reformot. Vizitátorokat és reformátorokat neveznek ki a kolostori élet megújítására, akiket a bírói hatalom eszközeivel is megerősítenek. Kampányokat szerveznek a fegyelem növelése érdekében. Az obszervánsokat támogatják a reformokba be nem kapcsolódó konventuálisokkal szemben.

V. Károly ugyanezt a vonalat folytatja, szisztematikusan az obszerváns kongregációkat támogatja. Mindemellett nem szólt bele a reform ügyébe se személyesen, se tanácsadóin keresztül.

II. Fülöp viszont igen aktív egyház-politikát folytatott.

&int ahogy egy 1561-ben a Vatikánba küldött reformjavaslatában írja, saját hatáskörben akarta megjavítani

"... a mi szent hitünk elhajlásait, elsőként azt, amely által az Egyház megtámadása elkezdődött, ami ezeknek a rendeknek a szétzilálása által történt, alkalmat szerezvén a számukra a kevés visszavonultságra és az egyháziak laza életére."

Azt javasolja ebben a beadványban, hogy a szerzeteseket szorítsák rá a saját regulájuk megtartására.2

1563 november végén, amikor Trentóban megfogalmazzák a zsinat határozatait, II. Fülöp, nem ismervén még azokat, újabb reformtervet küld Rómába. Ebben azt javasolja a pápának, hogy hozzanak létre egy általános bizottságot a szerzetesek reformjára, amely jogköre terjedjen ki az összes szerzetesrendre. Azt írja többek között, hogy jobban szeretné

"azt látni, hogy az említett házak elnéptelenednek, mint azt hogy tele vannak bűnös és botrányos életű személyekkel, mint ahogy most van ..."3

Rómában barátságosan fogadták a felvetést, de Borromeo kardinális véleménye alapján – aki irreálisnak gondolta, hogy minden szerzetest rá lehetne szorítani a rendes szerzetesi életre, ezért azt tartotta előbbrevalónak, hogy a zsinat, ennél szerényebb határozatait valósítsák meg – II. Fülöp nem kapott támogatást a javaslataihoz. Ő azonban nem adta fel.

Ebben az aktivitásban – az események későbbi tanúsága szerint – a vallásos buzgalmon kívül politikai érdekei is motiválhatták. A konventuálisok elnyomása és az obszervánsok támogatása ugyanis nagyon hasznos volt az abszolutista hatalmat kiépíténi kívánó királynak. (Magyarországon a közismerten hitetlen és kizárólag világi célokat követő Mátyás király ugyanezt a politikát folytatta.4)

A konventuálisok visszaszorításával jelentősen gyengíteni lehetett a szerzetességnek azt a rétegét, amely hagyományosan a nemességgel fonódott össze, így – az abszolutista politika céljainak megfelelően – magát a nemességet is. Az obszervánsok támogatásásával pedig egy királyi kontroll alatt álló, jól felhasználható értelmiségi réteghez jutott az uralkodó.

II. Fülöp reformálási buzgalma hatalomközeli területté teszi a reformot.

Ha a királynak a reform a szívügye, akkor azok akik szivéhez közel akarnak kerülni, hasonlóképpen a reform nagy barátainak kell hogy látszódjanak. Valóságos kolostoralapítási láz söpör végig Spanyolországon.

S mivel az egész reform, de különösen az újonnan alapított kolostorok, gyakran az Egyház különféle éppen hatalomban lévő csoportjai ellen irányulnak, ez a helyzet egy olyan réteget is mobilizál, amelyik erőteljesen törekszik a hatalomra, viszont a meglévő hatalmi struktúrákon belül nem sikerült megfelelő pozíciót szereznie vagy nem sikerült megtartania azt.

Sokan rájönnek arra, hogy ezzel a reformmal most egy "királyi út" nyílt a számukra. Ha a királyi érdekek jó szolgáinak bizonyulnak, akkor az most gyorsan, soron kívül, nagy hatalomhoz juttatja õket.

S mivel ez a csoport a meglévő hatalmi struktúrákkal szemben jött létre, és hatalmának kizárólagos forrása a király kegye, II. Fülöp egy kizárólag tőle függő, rendkívül aktív, ambíciózus, mindenre hajlandó és használható társasághoz jut.

Ez a réteg, a dolog természetének megfelelően, elsősorban nem azokból a reformistákból állt, akik mindenekelőtt Istent keresték és Neki akartak szolgálni. Ezek az emberek csak addig és csak annyiban működnek együtt a hatalommal, ameddig és amennyiben ezzel Isten ügyét mozdítják előre. S mivel Isten útjai és a hatalmasok útjai gyakran nagyon távol esnek egymástól, ezeket a reformistákat azok többnyire nem tudják jól felhasználni saját céljaik érdekében.

A rigoristák ezzel szemben - mivel az egész életük a hatalom körül forog - nagyszerűen felhasználhatónak bizonyulnak.

1 - Ulrich Dobhan OCD: Aspectos biograficos de Santa Teresa. Avila 02-06 de noviembre de 1998 alapján
2 - Efren de la Madre de Dios OCD - Otger Steggink O.Carm.: Tiempo y vida de Santa Teresa. Madrid 1996. 272.
3 - Efren de la Madre de Dios OCD - Otger Steggink O.Carm.:Tiempo y vida de Santa Teresa. Madrid 1996. 274.
4
- Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Budapest, 1971. 292.

2008. augusztus 15., péntek

Avilai Szent Teréz és a Sarutlan Kármelita Rend 5.

Az alábbi írás Ildefonso Moriones OCD, posztulátor generális, "Teresian Carmel" című, a rend központi lapján megjelenő rendtörténeti munkájának olvasónaplószerű összefoglalása. Moriones gondolatmenetének mélyebb megértésében sokat segített Ulrich Dobhan OCD, definitor, "Aspectos biograficos de Santa Teresa" című, a Centro Internacional Teresiano-Sanjuanista-ban 1998-ban tartott előadásának szövege, amelyet Kovács Albert OCD provinciális atya volt szíves kölcsönadni nekem. A gondolatmenet illusztrálására Szeghy Ernő OCD: "Szent Terézia és a kármeliták" (Bp. 1921) kitűnő példáit használtam.

A laxisták és a rigoristák
1

Akik ellen a reform irányul - a laxisták

Azok a szerzetesek, akik nem azért mentek kolostorba, mert Istent akarták szolgálni, hanem azért, mert a hatalomhoz, a kényelmes és kiváltságos élethez ezt tartották a legcélravezetőbb eszköznek. Ezek az emberek semmilyen eszköztől nem riadtak vissza, ha a hatalmuk, kényelmük és kiváltságaik megvédésérőL volt szó.

Minden rendben szép számmal voltak ilyenek, de a kármelita rendet egyértelműen ők uralták.A kármelitáknak sehol sem sikerült keresztülvinni a reformtörekvéseket. Pedig több kísérlet is történt:

"Genua közelében 1514-ben Maregna Ugolino atya alapított egy reformált kármelita kolostort a Monte Olivetón ... Portugáliában Limpo Barnabás atya, aki késõbb érsekké és prímássá lett, 1528-ban létesített egy rövid életû reformot. Hasonló kísérletekkel találkozunk Siciliában és Aquitániában is."2

A legjelentősebb a Mantuai- (1413-1783) és az Albi- (1499-1602) Kongregáció volt. Azonban mindezek elszigeteltek maradnak, s olyannyira nem sikerült fölülről sem megreformálni a rendet, hogy például az 1451-ben megválasztott Soreth János generálist, reformtörekvései miatt ellenfelei megmérgezik.

A reform vadhajtása - a rigoristák

Ha valaki nem jutott el Isten szeretetéig, akkor a reform-mozgalmakban könnyen abba a csapdába esett, hogy az élet megreformálását és az aszkézist nem az Isten szeretetéhez vivő eszköznek tekintette, hanem egyfajta árunak, amit bemutat Istennek, amiért Ő köteles az üdvösséggel és egyéb mennyei javakkal fizetni.

Ilyen módon az önmegtagadásokat, a böjtöket és a vezeklést a rigorista eszközként használta arra, hogy uralja Istent, hogy ezek segítségével arra kényszerítse, hogy teljesítse az ő akaratát.

Nyilván csak egy olyan ember viszonyul így Istenhez, akinek az egész élete a hatalom körül forog. Ehhez nem feltétlenül szükséges sok hatalom. Ez egy alapvető viszony az élethez, függetlenül attól, hogy az embernek sok vagy kevés adatik, azt uralni akarja.

Ez a fajta rigorozitás nem tette lehetővé az evilági javaknak azt a nyílt és gátlástalan materialista élvezetét, amely ellen a reformmozgalom kűzdött, de hatalmas teret nyitott a hataloméhség, a pusztítási vágy, a szadizmus kiélésére, s ilyen módon leglább akkora károkat okozott, mint az elvilágiasodás.

Ezek az emberek egy olyan életforma és egy olyan aszkézis helyett, amely a szabadság és a rendezettség egyensúlyával a szeretet növekedését támogatja, olyan életformát és aszkézist vezetnek be, amelyet a diktatórikusság és a kényszeresség jellemez, s ahol a szeretet helyébe a félelem lép.

Egyikük tevékenységéről így ír Szeghy Ernő:

"Íme néhány példa arra vonatkozólag is, hogy miképpen bánt Péter atya az ő szerzeteseivel: ... Ha valaki edéd közben föltekintett, beköttette a szemét valami piszkos törlőronggyal. ... Egy testvér megkésett a harangozással: földre borulva, szájával a padlót érintve kellett maradnia éjféltől reggelig. Egy-két órás ilyen leborulás rendes büntetése volt annak, ha például valaki fölemelte szemét, vagy a fejét fordította valaki felé, aki őt nem hívta. ... Egy vakaródzó szerzetesnek 12 órára tüskékre kellett feküdnie meztelen háttal. A Calvárión az építkezésnél az egyiknek véletlenül egy szó csúszott ki a száján. Ezért lehúzatta róla a ruhát s alsóruhában kellett három nap és három éjjel - december havában - azon a helyen maradnia, ahol a hibát elkövette s kérnie az által menőket, hogy könyörögjenek érte; eledelül pedig kenyérdarabokat kapott, amelyeket előbb a padlóhoz dörgöltek. Hát hiszen bele is halt szegény."3

Jellemző egyébként, hogy az istentelenség egyik formájából minden probléma nélkül át lehet váltani a másikra. Ezt Angyalokról nevezett Pétert nem sokkal azután, hogy ezeket elkövette, a reform-szerzetesek Rómába küldték az érdekeik védelmére, ahol rövid időn belül átállt azok közé, akik elvilágiasodott életmódjuk védelmében éppen a reform tagjainak bebörtönzésén és kiközösítésén fáradoztak.

1 - Ulrich Dobhan OCD: Aspectos biograficos de Santa Teresa. Avila 02-06 de noviembre de 1998. alapján
2 - Szeghy Ernő OCD: Szent Terézia és a kármeliták. Bp. 1921. I. 61.
3 -
Szeghy Ernő OCD: Szent Terézia és a kármeliták. Bp. 1921. I. 457-458

2008. augusztus 11., hétfő

Avilai Szent Teréz és a Sarutlan Kármelita Rend 4.

Az alábbi írás Ildefonso Moriones OCD, posztulátor generális, "Teresian Carmel" című, a rend központi lapján megjelenő rendtörténeti munkájának olvasónaplószerű összefoglalása. Moriones gondolatmenetének mélyebb megértésében sokat segített Ulrich Dobhan OCD, definitor, "Aspectos biograficos de Santa Teresa" című, a Centro Internacional Teresiano-Sanjuanista-ban 1998-ban tartott előadásának szövege, amelyet Kovács Albert OCD provinciális atya volt szíves kölcsönadni nekem. A gondolatmenet illusztrálására Szeghy Ernő OCD: "Szent Terézia és a kármeliták" (Bp. 1921) kitűnő példáit használtam.

A reform és a reformisták

A rendek elvilágiasodásából származó problémákat még jobban súlyosbították azok a sorozatos csapások, amelyek a 14. század közepétől érték Európát. 1337-ben megkezdõdött a százéves háború, amely 1435-ig folyamatosan pusztította Angliát és Franciaországot. 1348-50-ben a nagy pestis-járványban meghalt Európa lakosságának legalább az egyharmada. Ehhez járult a nyugati egyházszakadás (1378-1417), amely során az Egyház egységes vezetése különféle versengő érdekcsoportokra esett szét.Ennek során

"a kármelita rend is két részre szakadt s a két generális, nehogy hívei átpártoljanak a másikhoz, sok mindenre szemet húnyt."1

Erre a helyzetre a szerzetességen belül három féle válasz létezett, a reformistáké, a laxistáké és a rigoristáké, s hogy hol melyik milyen szerepet töltött be, abban mindig rendkívül fontos szerepe volt az uralkodónak.

A szerzetesség megreformálására irányuló törekvések Európában2

Több szerzetesrendben is olyan kolostorokat alapítottak, amelyekben a nehézségeken az eredeti szellemhez, az ereti szabályokhoz való hűséges visszatéréssel igyekeztek felülkerekedni. Az ilyen – ún. obszerváns – kolostorok általában elkülönültek a többiektõl és reformkongregációkat hoztak létre. Ilyen módon kezdik meg a ferencesek Itáliában – nagy sikerrel – a 14. század második felében önmaguk reformját, majd őket követik a 14. század utolsó évtizedében a domokosok is, s a 15. században pedig egyre több rend jár a nyomukban.

A szerzetesi reform Kasztíliában

A szerzetesrendek saját reformtörekvései Kasztíliában is a 14. sz. végére nyúlnak vissza.

A bencések 1391-ben alapítják Valladolidban a San Benito kolostort, majd a Devotio moderna hatására még tudatosabban és erőtelejesebben reformálják magukat. Ennek egyik vezéralakja García de Cisneros (Francisco de Cisneros kardinális unokaöccse), Montserrat apátja; művét a Exercitatorium vitae spiritualis-t Spanyolországban négyszer is kiadták.

A domonkosok reformját Alvaro de Zamora († 1430) kezdi meg, aki megalapítja a Escalaceli reformkolostort Córdobában. Innét terjed át a reform Kasztíliába, a San Esteban kolostor Salamancában és a San Gregorio Valladolidban. Savonarolla hatása alatt Juan Hurtado de Mendoza reformálja a rendet. Számos salamancai professzor, köztük Teresa tanácsadói is, részt vesznek a reformban.

A ferencesek reformját Pedro de Villacreces kezdi a 14. sz. végén, majd Pedro Regalado és Pedro Santoyo folytatják. Legnagyobb jelentőségét és elterjedtségét Cisneros kardinális alatt éri el a reform, annyira, hogy a reformtörekvéseket "a la manera de los franciscanos" névvel illetik.

Teresa életében a ferences reform két jelentős alakjának -Francisco de Osuna és Alcantarai Szent Péter - is komoly szerepe van.

Más szerzetesrendek is tettek erőfeszítéseket a reform irányába: a Jeromos-rendiek Toledóból, a ciszterek Monasterio de Piedrából, a klarisszák Tordesillasból és az ágostonosok Salamancából kiindulva elkezdték önmaguk reformálását.

Mindössze három olyan rend volt, amelyik a 16. század közepéig sem tudott semmiféle komolyabb reformtörekvést felmutatni: a mercedariusok, a trinitariusok – és a kármeliták.

1562 augusztus 24-én Avilában
Don ALvaro de Mendoza püspök képviseletében Gaspar Daza celebrálja azt az ünnepélyes szentmisét, amellyel megnyitják a Szent József Kolostort. Tesesa de Ahumada - a Megtestesülés Kolostor szerzetesnője - segítségével, s ugyanő öltözteti be a kolsotor első négy lakóját.

Ennek a kis és szegény kolostornak azonban egyenlőre senki nem tulajdonít jelentőséget.

1 - Szeghy Ernő: Szent Terézia és a kármeliták. Bp. 1921. I. 58.
2 - Ulrich Dobhan: Aspectos biograficos de Santa Teresa. Avila 02-06 de noviembre de 1998 alapján

2008. augusztus 9., szombat

Avilai Szent Teréz és a Sarutlan Kármelita Rend 3.

Az alábbi írás Ildefonso Moriones OCD, posztulátor generális, "Teresian Carmel" című, a rend központi lapján megjelenő rendtörténeti munkájának olvasónaplószerű összefoglalása. Moriones gondolatmenetének mélyebb megértésében sokat segített Ulrich Dobhan OCD, definitor, "Aspectos biograficos de Santa Teresa" című, a Centro Internacional Teresiano-Sanjuanista-ban 1998-ban tartott előadásának szövege, amelyet Kovács Albert OCD provinciális atya volt szíves kölcsönadni nekem. A gondolatmenet illusztrálására Szeghy Ernő OCD: "Szent Terézia és a kármeliták" (Bp. 1921) kitűnő példáit használtam.

Az oldalhajtás - a kármelita rend női ágának kezdetei1

A férfi szerzetesektõl némileg különbözött a női ág története.

Nincsenek arra utaló nyomok, hogy a Szentföldön a kármelitáknak lett volna női ága. Miután Európába jöttek, voltak olyan vallásos női közösségek, amelyek a vezetésük alatt álltak, illetve a privilégiumaik egy részével rendelkeztek, de ezek nem képezték a rend szerves részét, s igen különféle szabályokat követtek.

Az elsõ olyan női közösség, amely kármelitának tekinthető 1452-ben jött létre Firenzében, V. Miklós pápa Clum nulla kezdetû bullája engedélyezte számára a kármelita szabály követését. Ezután más kármelita-érdekeltségû közösségek is követték a kármelita szabályt, ezek azonban a jogi állásukban és a szokásaikban nagyon különböztek egymástól.

Abban azonban mind megegyeztek egymással, hogy a férfi rendhez hasonlóan, az volt az egyik legfontosabb társadalmi funkciójuk, hogy a jobbmódú családok nem öröklő leánygyermekeinek egész életre szóló elhelyezését biztosították, ilyen módon segítve a családi vagyon egy kézben való megmaradását.

Ezek a leányok kaptak ugyan hozományt – ez volt feltétele a kolostorba kerülésnek, nem pedig a hivatás –, amely biztosítani hivatott volt az ő ellátásukat, ez azonban csak töredéke volt annak, amit férjhezmenetelük esetén kellett volna adni nekik.

Egy ilyen kolostorba kerülni ugyanolyan megbecsült társadalmi állást jelentett, mint férjhezmenni, s ezek a nők ugyanúgy aktív tagjai maradtak a társadalmi életnek, mint azok, akik családot alapítottak.

Egy-egy kolostorban többféle rangú és anyagi helyzetű nő élt együtt, ugyanúgy megtartva a vagyoni és rangbeli különbségeket, mintha a világban éltek volna.

Spanyolországban a 16. század elején 11 női kolostor volt. 7 Andalúziában, 3 Kasztíliában, 1 Valenciában.

Mindnek különbözõ eredete, jogi állása és szokásai voltak, a vallásos közösségek különféle fokozatait mutatták, a vallásos nők sokféle világiasságot megengedő laza együttélésétõl egészen a szigorú klauzúrás szabályokig.

Avilai Szent Teréz kolostora, a Megtestesülés kolostor 1478-ban jött létre az avilai elit jámbor vallásos női társulataként, amely 1515 április 4-én (éppen Teresa megkeresztelkedése napján) vette csak fel a kármelita szabályzatot.

Ekkor kb. 200 nő tartozott ide. Ezek között voltak olyanok, akinek valóban komoly hivatásuk volt (30-an vettek részt késõbb Teréz reformjában és 22 ott is maradt vele), de számosan voltak olyanok is, akik azért éltek itt, mert nem alapíthattak családot.

1 - Ildefonso Moriones: Teresian Carmel - Teresa de Ahumada, Carmelite Nun

2008. augusztus 8., péntek

Avilai Szent Teréz és a Sarutlan Kármelita Rend 2.

Az alábbi írás Ildefonso Moriones OCD, posztulátor generális, "Teresian Carmel" című, a rend központi lapján megjelenő rendtörténeti munkájának olvasónaplószerű összefoglalása. Moriones gondolatmenetének mélyebb megértésében sokat segített Ulrich Dobhan OCD, definitor, "Aspectos biograficos de Santa Teresa" című, a Centro Internacional Teresiano-Sanjuanista-ban 1998-ban tartott előadásának szövege, amelyet Kovács Albert OCD provinciális atya volt szíves kölcsönadni nekem. A gondolatmenet illusztrálására Szeghy Ernő OCD: "Szent Terézia és a kármeliták" (Bp. 1921) kitűnő példáit használtam.

Az elvilágiasodás - gazdag professzorok Európában1

Mivel a Szentföld elvesztése miatt a Kármel hegy rendkívül veszélyessé vált, a közösség 1238-tól Nyugat Európa különféle pontjaira költözött át: Ciprus, Franciaország, Anglia, Németország és Olaszország.

Áttelepülés után egy részük a keleti remete-stílust kívánta folytatni, mások pedig a nyugati koldulórendekhez akartak hasonulni. Az 1247-ben Aylesfordban összehívott káptalanon az utóbbi álláspont kerekedett felül. A koldulórenddé való átalakulást erõsítette meg IV. Ince 1247. október 1-i Quae honorem conditoris és október 4-i Cum dilecti filii bullája.

Ezután a kármeliták hatalmas számbeli fejlődésnek indultak Európában: 1287-ben 9 provinciájuk van, 1318-ban 12, 1321-ben 14, 1362-ben 18, amely 12000 tagot számlált.

A kármeliták koldulórenddé válása alaposan megváltoztatta a rend eredeti jellegét. Ez a döntés azt jelentette, hogy a társadalmon kívüliségből a hatalom belső körébe léptek.

Ekkoriban ugyanis a koldulórendek nem csak - a családi vagyon egy kézben maradását megkönnyítendő - a nemesi családok másod- és többedszülötteinek a lerakóhelyévé váltak, hanem, s ez még fontosabb, világi értelmiség híjján ők adták a politikai hatalom számára a magasan képzett értelmiségieket. Aki ebbe az értelmiségi elitbe be akart kerülni, annak be kellett lépnie valamelyik kolduló rendbe.

Nyilvánvaló, hogy mind a nemesi családok nem öröklõ tagjainak, mind a hatalomra aspirálóknak a törekvései csak a legritkábban irányultak arra, hogy kizárólag Istennek szentelve magukat, minél nagyobb tökéletességre jussanak a szeretetben. Mivel azonban a rend tagjainak jelentős részét ők adták, a 14. század elejére, a kármelita rend szellemiségét nagy mértékben befolyásolták.

A kármelitáknak "1324-ben már nyolc főiskolája, úgynevezett studium generale-ja van, úgymint Páris, Toulouse, Bologna, Florenz, Monte Pessulano, Köln, London és Róma. 1345-ben ezeknek száma 13-ra emelkedett. E kollégiumok hallgatói az egyetemi előadásokat látogatták. ... Könyvek beszerzéséhez és saját műveik kiadásához pénzre volt szükségük. Szokásba jött tehát ... a személyes illeték, a peculium. Az 1324-iki nagykáptalan a párisi rektornak 400 grossus, a rendes tanároknak 350 grossus évi illetéket biztosít, többek között azon a címen, hogy személyes szolgálatára inast tarthasson. ... Az egyetemi tanár sok könyvével és inasával nem fért meg egy szűk cellába: tehát tágas, előkelő lakást kell számára berendezni. A daróc szintén nem illett hozzá: szokásba jött a finom posztóruha. Húsétel nélkül nem tudott meglenni: szóval feledésbe merült a böjt. A tanárok példáját utánozták a hallgatók s végül a lazulás elterjedt az egész rendben. ... Hogy milyen fokú volt ez a lazulás, arról a nagykáptalanoknak törvényei adnak fogalmat. Például nagyon jellemző az 1336-iki nagykáptalannak az a törvénye, amely szerint definitorrá, továbbá a nagykáptalanra utazó provinciális társává csakis egyetemi fokozattal bíró egyén, szóval magister vagy baccalaureatus stb. választható. ... Az 1345-iki káptalan büntetéssel sújtja azokat, akik világi ruhában járnak; akik lakásukon lakomát rendeznek. Az 1358-iki káptalan eltiltja az ezüst, vagy elefántcsont csattokat a cipőkön és a hasonló értékes anyagból készült markolattal bíró kardok viselését, megengedi azoban, hogy tisztességes, rövid kardokat viseljenek." 2

1 - Ildefonso Moriones: Teresian Carmel - The Carmelite Order
2 - Szeghy Ernõ OCD: Szent Terézia és a kármeliták. Bp. 1921. I. 57-59.

2008. augusztus 4., hétfő

Avilai Szent Teréz és a Sarutlan Kármelita Rend 1.

Az alábbi írás Ildefonso Moriones OCD, posztulátor generális, "Teresian Carmel" című, a rend központi lapján megjelenő rendtörténeti munkájának olvasónaplószerű összefoglalása. Moriones gondolatmenetének mélyebb megértésében sokat segített Ulrich Dobhan OCD, definitor, "Aspectos biograficos de Santa Teresa" című, a Centro Internacional Teresiano-Sanjuanista-ban 1998-ban tartott elõadásának szövege, amelyet Kovács Albert OCD provinciális atya volt szíves kölcsönadni nekem. A gondolatmenet illusztrálására Szeghy Ernő OCD: "Szent Terézia és a kármeliták" (Bp. 1921) kitűnő példáit használtam.

Az Albert féle Eredeti Szabály - szegény remeték a Kármel hegyén

A kármelita rend valószínüleg a szentföldi keresztesháborúk idején született, a Kármel hegyén élő remeték közösségeként. A remeték Jeruzsálem pátriarkájához, Alberthez (1206-1214) fordultak szabályzatért, aki maga is tapasztalt szerzetes volt, az ágostoni regulát követte. Albert a közösségnek adott szabályzattal egy önmagát irányító, elmélkedő-szemlélődő remete-közösségként határozta meg a Kármelt.

"1. Mivel a csoportos remete-életet választották (és nem az egyénit) elöljárót kell választaniuk maguk közül. A választott elöljárónak mindenki egyetértésével és együttműködésével kormányozzon; a telep bejáratához legközelebb lévő cellában éljen, hogy könnyen elérhető legyen, ha bárki keresné, hogy csatlakozzon a csoporthoz; és ő legyen a felelős a jelentkezők felvételéért, a felvételre való megfelelő felkészítésért és a sajátos életmódjukba való bevezetésért. Tekintse magát a többiek alázatos szolgájának, akik viszont tisztelettel forduljanak felé és úgy engedelmeskedjenek neki, mint Krisztus képviselőjének.

2. Mindegyik remete saját barlangjában vagy cellájában lakjon.

3. Az idejüket Isten szavain való elmélkedésre szenteljék és figyelmüket az imára irányítsák, kivéve,

4. ha valami egyéb kötelesség igényli a figyelmüket.

5. Minden reggel gyüljenek össze a szentmise bemutatására.

6. Minden javukat adják be a közösbe, ami mindenki korára és szükségletére való tekintettel legyen szétosztva.

7. Legalább hetente egyszer gyüljenek össze, hogy megbeszéljék a Szabály követésének fő pontjait és a lelkük megmentését érintő dolgokat. Ekkor tekintsék át a hibákat – legyenek azok akár egyéniek, akár közösségiek – abból a szemszögből, hogyan lehet azokat megjavítani.

8. Legyenek önmegtartóztatóak az evési szokásaikban: egyáltalán ne egyenek húst, böjt Szent Kereszt felmagasztalásától Húsvétig. Ha szükség úgy hozza, akkor azonban tekintsenek el ettől és fogadják el, hogy a gyenge egészség, a betegség vagy bármi egyéb ok felmenthet valakit a böjt vagy a húsevési tilalom alól.

9. A pátriarka ezenkívül még arra figyelmezteti őket, hogy éljenek hitben, reményben és szeretetben, és soha ne felejtsék el, hogy az élet folyamatos harc. Az összes erejüket – mondja – arra kell irányítaniuk, hogy mindenekfelett szeressék Istent és felebarátjukat pedig, mint önmagukat; és a megváltásuk érdekében egyedül az Urat keressék.

10. Az egész monasztikus hagyományban lényeges szerepet betöltő munka életmódjuk integráns részét képezi. Szent Pál példáját követve egyaránt lehet a kenyérkeresetük és a semmittevés – oly sok bűn forrása – elkerülésének eszköze.

11. Ha folyamatosan, éjjel és nappal Isten törvényén elmélkednek, akkor a csend nélkülözhetetlen. A nap folyamán tartózkodniuk kell a felesleges beszédtől és éjjel – vesperástól a másnap reggeli tertiáig – minden kommunikáció tilos.

12. Ha valaki többet akar vállalni, mint ami kötelező itt, – fejezi be Albert – megteheti, és az Úr, amikor visszatér, majd megjutalmazza. Mindent tegyenek azzal a mértékletességgel, ami az igaz erények jellemzője."1

Ez a szabályzat azt tartja fontosnak, ami egyedül fontos, a célt, amire a közösség minden tagjának törekednie kell: minél nagyobb tökéletességre jussanak a szeretetben, mindenek felett szeressék Istent és a felebarátjukat pedig mint önmagukat.

Ennek a célnak az elérésére kétféle eszközt ad. Néhány nagy vonással megrajzol egy olyan életformát, amely egyszerre tudja biztosítani külsőleg azt a szabadságot és azt a rendezettséget, amely ennek a célnak az eléréséhez egyaránt szükséges. S egy olyan aszkézist, amely belsőleg biztosítja ugyanezt a szabadságot és rendezettséget.

1 - Ildefonso Moriones: Teresian Carmel - The Carmelite Order