Az alábbi írás Ildefonso Moriones OCD, posztulátor generális, "Teresian Carmel" című, a rend központi lapján megjelenő rendtörténeti munkájának olvasónaplószerű összefoglalása. Moriones gondolatmenetének mélyebb megértésében sokat segített Ulrich Dobhan OCD, definitor, "Aspectos biograficos de Santa Teresa" című, a Centro Internacional Teresiano-Sanjuanista-ban 1998-ban tartott előadásának szövege, amelyet Kovács Albert OCD provinciális atya volt szíves kölcsönadni nekem. A gondolatmenet illusztrálására Szeghy Ernő OCD: "Szent Terézia és a kármeliták" (Bp. 1921) kitűnő példáit használtam.
II. Fülöp és a szerzetesi reform1
Amikor a katolikus királyok 1474 végén trónra kerülnek, a reform már számos eredményt ért el, az obszervancia már mint a vallásos élet új formája létezik. A királyok aktívan támogatják a reformot. Vizitátorokat és reformátorokat neveznek ki a kolostori élet megújítására, akiket a bírói hatalom eszközeivel is megerősítenek. Kampányokat szerveznek a fegyelem növelése érdekében. Az obszervánsokat támogatják a reformokba be nem kapcsolódó konventuálisokkal szemben.
V. Károly ugyanezt a vonalat folytatja, szisztematikusan az obszerváns kongregációkat támogatja. Mindemellett nem szólt bele a reform ügyébe se személyesen, se tanácsadóin keresztül.
II. Fülöp viszont igen aktív egyház-politikát folytatott.
&int ahogy egy 1561-ben a Vatikánba küldött reformjavaslatában írja, saját hatáskörben akarta megjavítani
"... a mi szent hitünk elhajlásait, elsőként azt, amely által az Egyház megtámadása elkezdődött, ami ezeknek a rendeknek a szétzilálása által történt, alkalmat szerezvén a számukra a kevés visszavonultságra és az egyháziak laza életére."
Azt javasolja ebben a beadványban, hogy a szerzeteseket szorítsák rá a saját regulájuk megtartására.2
1563 november végén, amikor Trentóban megfogalmazzák a zsinat határozatait, II. Fülöp, nem ismervén még azokat, újabb reformtervet küld Rómába. Ebben azt javasolja a pápának, hogy hozzanak létre egy általános bizottságot a szerzetesek reformjára, amely jogköre terjedjen ki az összes szerzetesrendre. Azt írja többek között, hogy jobban szeretné
"azt látni, hogy az említett házak elnéptelenednek, mint azt hogy tele vannak bűnös és botrányos életű személyekkel, mint ahogy most van ..."3
Rómában barátságosan fogadták a felvetést, de Borromeo kardinális véleménye alapján – aki irreálisnak gondolta, hogy minden szerzetest rá lehetne szorítani a rendes szerzetesi életre, ezért azt tartotta előbbrevalónak, hogy a zsinat, ennél szerényebb határozatait valósítsák meg – II. Fülöp nem kapott támogatást a javaslataihoz. Ő azonban nem adta fel.
Ebben az aktivitásban – az események későbbi tanúsága szerint – a vallásos buzgalmon kívül politikai érdekei is motiválhatták. A konventuálisok elnyomása és az obszervánsok támogatása ugyanis nagyon hasznos volt az abszolutista hatalmat kiépíténi kívánó királynak. (Magyarországon a közismerten hitetlen és kizárólag világi célokat követő Mátyás király ugyanezt a politikát folytatta.4)
A konventuálisok visszaszorításával jelentősen gyengíteni lehetett a szerzetességnek azt a rétegét, amely hagyományosan a nemességgel fonódott össze, így – az abszolutista politika céljainak megfelelően – magát a nemességet is. Az obszervánsok támogatásásával pedig egy királyi kontroll alatt álló, jól felhasználható értelmiségi réteghez jutott az uralkodó.
II. Fülöp reformálási buzgalma hatalomközeli területté teszi a reformot.
Ha a királynak a reform a szívügye, akkor azok akik szivéhez közel akarnak kerülni, hasonlóképpen a reform nagy barátainak kell hogy látszódjanak. Valóságos kolostoralapítási láz söpör végig Spanyolországon.
S mivel az egész reform, de különösen az újonnan alapított kolostorok, gyakran az Egyház különféle éppen hatalomban lévő csoportjai ellen irányulnak, ez a helyzet egy olyan réteget is mobilizál, amelyik erőteljesen törekszik a hatalomra, viszont a meglévő hatalmi struktúrákon belül nem sikerült megfelelő pozíciót szereznie vagy nem sikerült megtartania azt.
Sokan rájönnek arra, hogy ezzel a reformmal most egy "királyi út" nyílt a számukra. Ha a királyi érdekek jó szolgáinak bizonyulnak, akkor az most gyorsan, soron kívül, nagy hatalomhoz juttatja õket.
S mivel ez a csoport a meglévő hatalmi struktúrákkal szemben jött létre, és hatalmának kizárólagos forrása a király kegye, II. Fülöp egy kizárólag tőle függő, rendkívül aktív, ambíciózus, mindenre hajlandó és használható társasághoz jut.
Ez a réteg, a dolog természetének megfelelően, elsősorban nem azokból a reformistákból állt, akik mindenekelőtt Istent keresték és Neki akartak szolgálni. Ezek az emberek csak addig és csak annyiban működnek együtt a hatalommal, ameddig és amennyiben ezzel Isten ügyét mozdítják előre. S mivel Isten útjai és a hatalmasok útjai gyakran nagyon távol esnek egymástól, ezeket a reformistákat azok többnyire nem tudják jól felhasználni saját céljaik érdekében.
A rigoristák ezzel szemben - mivel az egész életük a hatalom körül forog - nagyszerűen felhasználhatónak bizonyulnak.
1 - Ulrich Dobhan OCD: Aspectos biograficos de Santa Teresa. Avila 02-06 de noviembre de 1998 alapján
2 - Efren de la Madre de Dios OCD - Otger Steggink O.Carm.: Tiempo y vida de Santa Teresa. Madrid 1996. 272.
3 - Efren de la Madre de Dios OCD - Otger Steggink O.Carm.:Tiempo y vida de Santa Teresa. Madrid 1996. 274.
4 - Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Budapest, 1971. 292.
II. Fülöp és a szerzetesi reform1
Amikor a katolikus királyok 1474 végén trónra kerülnek, a reform már számos eredményt ért el, az obszervancia már mint a vallásos élet új formája létezik. A királyok aktívan támogatják a reformot. Vizitátorokat és reformátorokat neveznek ki a kolostori élet megújítására, akiket a bírói hatalom eszközeivel is megerősítenek. Kampányokat szerveznek a fegyelem növelése érdekében. Az obszervánsokat támogatják a reformokba be nem kapcsolódó konventuálisokkal szemben.
V. Károly ugyanezt a vonalat folytatja, szisztematikusan az obszerváns kongregációkat támogatja. Mindemellett nem szólt bele a reform ügyébe se személyesen, se tanácsadóin keresztül.
II. Fülöp viszont igen aktív egyház-politikát folytatott.
&int ahogy egy 1561-ben a Vatikánba küldött reformjavaslatában írja, saját hatáskörben akarta megjavítani
"... a mi szent hitünk elhajlásait, elsőként azt, amely által az Egyház megtámadása elkezdődött, ami ezeknek a rendeknek a szétzilálása által történt, alkalmat szerezvén a számukra a kevés visszavonultságra és az egyháziak laza életére."
Azt javasolja ebben a beadványban, hogy a szerzeteseket szorítsák rá a saját regulájuk megtartására.2
1563 november végén, amikor Trentóban megfogalmazzák a zsinat határozatait, II. Fülöp, nem ismervén még azokat, újabb reformtervet küld Rómába. Ebben azt javasolja a pápának, hogy hozzanak létre egy általános bizottságot a szerzetesek reformjára, amely jogköre terjedjen ki az összes szerzetesrendre. Azt írja többek között, hogy jobban szeretné
"azt látni, hogy az említett házak elnéptelenednek, mint azt hogy tele vannak bűnös és botrányos életű személyekkel, mint ahogy most van ..."3
Rómában barátságosan fogadták a felvetést, de Borromeo kardinális véleménye alapján – aki irreálisnak gondolta, hogy minden szerzetest rá lehetne szorítani a rendes szerzetesi életre, ezért azt tartotta előbbrevalónak, hogy a zsinat, ennél szerényebb határozatait valósítsák meg – II. Fülöp nem kapott támogatást a javaslataihoz. Ő azonban nem adta fel.
Ebben az aktivitásban – az események későbbi tanúsága szerint – a vallásos buzgalmon kívül politikai érdekei is motiválhatták. A konventuálisok elnyomása és az obszervánsok támogatása ugyanis nagyon hasznos volt az abszolutista hatalmat kiépíténi kívánó királynak. (Magyarországon a közismerten hitetlen és kizárólag világi célokat követő Mátyás király ugyanezt a politikát folytatta.4)
A konventuálisok visszaszorításával jelentősen gyengíteni lehetett a szerzetességnek azt a rétegét, amely hagyományosan a nemességgel fonódott össze, így – az abszolutista politika céljainak megfelelően – magát a nemességet is. Az obszervánsok támogatásásával pedig egy királyi kontroll alatt álló, jól felhasználható értelmiségi réteghez jutott az uralkodó.
II. Fülöp reformálási buzgalma hatalomközeli területté teszi a reformot.
Ha a királynak a reform a szívügye, akkor azok akik szivéhez közel akarnak kerülni, hasonlóképpen a reform nagy barátainak kell hogy látszódjanak. Valóságos kolostoralapítási láz söpör végig Spanyolországon.
S mivel az egész reform, de különösen az újonnan alapított kolostorok, gyakran az Egyház különféle éppen hatalomban lévő csoportjai ellen irányulnak, ez a helyzet egy olyan réteget is mobilizál, amelyik erőteljesen törekszik a hatalomra, viszont a meglévő hatalmi struktúrákon belül nem sikerült megfelelő pozíciót szereznie vagy nem sikerült megtartania azt.
Sokan rájönnek arra, hogy ezzel a reformmal most egy "királyi út" nyílt a számukra. Ha a királyi érdekek jó szolgáinak bizonyulnak, akkor az most gyorsan, soron kívül, nagy hatalomhoz juttatja õket.
S mivel ez a csoport a meglévő hatalmi struktúrákkal szemben jött létre, és hatalmának kizárólagos forrása a király kegye, II. Fülöp egy kizárólag tőle függő, rendkívül aktív, ambíciózus, mindenre hajlandó és használható társasághoz jut.
Ez a réteg, a dolog természetének megfelelően, elsősorban nem azokból a reformistákból állt, akik mindenekelőtt Istent keresték és Neki akartak szolgálni. Ezek az emberek csak addig és csak annyiban működnek együtt a hatalommal, ameddig és amennyiben ezzel Isten ügyét mozdítják előre. S mivel Isten útjai és a hatalmasok útjai gyakran nagyon távol esnek egymástól, ezeket a reformistákat azok többnyire nem tudják jól felhasználni saját céljaik érdekében.
A rigoristák ezzel szemben - mivel az egész életük a hatalom körül forog - nagyszerűen felhasználhatónak bizonyulnak.
1 - Ulrich Dobhan OCD: Aspectos biograficos de Santa Teresa. Avila 02-06 de noviembre de 1998 alapján
2 - Efren de la Madre de Dios OCD - Otger Steggink O.Carm.: Tiempo y vida de Santa Teresa. Madrid 1996. 272.
3 - Efren de la Madre de Dios OCD - Otger Steggink O.Carm.:Tiempo y vida de Santa Teresa. Madrid 1996. 274.
4 - Mályusz Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Budapest, 1971. 292.
