Az alábbi írás Ildefonso Moriones OCD, posztulátor generális, "Teresian Carmel" című, a rend központi lapján megjelenő rendtörténeti munkájának olvasónaplószerű összefoglalása. Moriones gondolatmenetének mélyebb megértésében sokat segített Ulrich Dobhan OCD, definitor, "Aspectos biograficos de Santa Teresa" című, a Centro Internacional Teresiano-Sanjuanista-ban 1998-ban tartott előadásának szövege, amelyet Kovács Albert OCD provinciális atya volt szíves kölcsönadni nekem. A gondolatmenet illusztrálására Szeghy Ernő OCD: "Szent Terézia és a kármeliták" (Bp. 1921) kitűnő példáit használtam.
A reform és a reformisták
A rendek elvilágiasodásából származó problémákat még jobban súlyosbították azok a sorozatos csapások, amelyek a 14. század közepétől érték Európát. 1337-ben megkezdõdött a százéves háború, amely 1435-ig folyamatosan pusztította Angliát és Franciaországot. 1348-50-ben a nagy pestis-járványban meghalt Európa lakosságának legalább az egyharmada. Ehhez járult a nyugati egyházszakadás (1378-1417), amely során az Egyház egységes vezetése különféle versengő érdekcsoportokra esett szét.Ennek során
"a kármelita rend is két részre szakadt s a két generális, nehogy hívei átpártoljanak a másikhoz, sok mindenre szemet húnyt."1
Erre a helyzetre a szerzetességen belül három féle válasz létezett, a reformistáké, a laxistáké és a rigoristáké, s hogy hol melyik milyen szerepet töltött be, abban mindig rendkívül fontos szerepe volt az uralkodónak.
A szerzetesség megreformálására irányuló törekvések Európában2
Több szerzetesrendben is olyan kolostorokat alapítottak, amelyekben a nehézségeken az eredeti szellemhez, az ereti szabályokhoz való hűséges visszatéréssel igyekeztek felülkerekedni. Az ilyen – ún. obszerváns – kolostorok általában elkülönültek a többiektõl és reformkongregációkat hoztak létre. Ilyen módon kezdik meg a ferencesek Itáliában – nagy sikerrel – a 14. század második felében önmaguk reformját, majd őket követik a 14. század utolsó évtizedében a domokosok is, s a 15. században pedig egyre több rend jár a nyomukban.
A szerzetesi reform Kasztíliában
A szerzetesrendek saját reformtörekvései Kasztíliában is a 14. sz. végére nyúlnak vissza.
A bencések 1391-ben alapítják Valladolidban a San Benito kolostort, majd a Devotio moderna hatására még tudatosabban és erőtelejesebben reformálják magukat. Ennek egyik vezéralakja García de Cisneros (Francisco de Cisneros kardinális unokaöccse), Montserrat apátja; művét a Exercitatorium vitae spiritualis-t Spanyolországban négyszer is kiadták.
A domonkosok reformját Alvaro de Zamora († 1430) kezdi meg, aki megalapítja a Escalaceli reformkolostort Córdobában. Innét terjed át a reform Kasztíliába, a San Esteban kolostor Salamancában és a San Gregorio Valladolidban. Savonarolla hatása alatt Juan Hurtado de Mendoza reformálja a rendet. Számos salamancai professzor, köztük Teresa tanácsadói is, részt vesznek a reformban.
A ferencesek reformját Pedro de Villacreces kezdi a 14. sz. végén, majd Pedro Regalado és Pedro Santoyo folytatják. Legnagyobb jelentőségét és elterjedtségét Cisneros kardinális alatt éri el a reform, annyira, hogy a reformtörekvéseket "a la manera de los franciscanos" névvel illetik.
Teresa életében a ferences reform két jelentős alakjának -Francisco de Osuna és Alcantarai Szent Péter - is komoly szerepe van.
Más szerzetesrendek is tettek erőfeszítéseket a reform irányába: a Jeromos-rendiek Toledóból, a ciszterek Monasterio de Piedrából, a klarisszák Tordesillasból és az ágostonosok Salamancából kiindulva elkezdték önmaguk reformálását.
Mindössze három olyan rend volt, amelyik a 16. század közepéig sem tudott semmiféle komolyabb reformtörekvést felmutatni: a mercedariusok, a trinitariusok – és a kármeliták.
1562 augusztus 24-én Avilában Don ALvaro de Mendoza püspök képviseletében Gaspar Daza celebrálja azt az ünnepélyes szentmisét, amellyel megnyitják a Szent József Kolostort. Tesesa de Ahumada - a Megtestesülés Kolostor szerzetesnője - segítségével, s ugyanő öltözteti be a kolsotor első négy lakóját.
Ennek a kis és szegény kolostornak azonban egyenlőre senki nem tulajdonít jelentőséget.
1 - Szeghy Ernő: Szent Terézia és a kármeliták. Bp. 1921. I. 58.
2 - Ulrich Dobhan: Aspectos biograficos de Santa Teresa. Avila 02-06 de noviembre de 1998 alapján
A reform és a reformisták
A rendek elvilágiasodásából származó problémákat még jobban súlyosbították azok a sorozatos csapások, amelyek a 14. század közepétől érték Európát. 1337-ben megkezdõdött a százéves háború, amely 1435-ig folyamatosan pusztította Angliát és Franciaországot. 1348-50-ben a nagy pestis-járványban meghalt Európa lakosságának legalább az egyharmada. Ehhez járult a nyugati egyházszakadás (1378-1417), amely során az Egyház egységes vezetése különféle versengő érdekcsoportokra esett szét.Ennek során
"a kármelita rend is két részre szakadt s a két generális, nehogy hívei átpártoljanak a másikhoz, sok mindenre szemet húnyt."1
Erre a helyzetre a szerzetességen belül három féle válasz létezett, a reformistáké, a laxistáké és a rigoristáké, s hogy hol melyik milyen szerepet töltött be, abban mindig rendkívül fontos szerepe volt az uralkodónak.
A szerzetesség megreformálására irányuló törekvések Európában2
Több szerzetesrendben is olyan kolostorokat alapítottak, amelyekben a nehézségeken az eredeti szellemhez, az ereti szabályokhoz való hűséges visszatéréssel igyekeztek felülkerekedni. Az ilyen – ún. obszerváns – kolostorok általában elkülönültek a többiektõl és reformkongregációkat hoztak létre. Ilyen módon kezdik meg a ferencesek Itáliában – nagy sikerrel – a 14. század második felében önmaguk reformját, majd őket követik a 14. század utolsó évtizedében a domokosok is, s a 15. században pedig egyre több rend jár a nyomukban.
A szerzetesi reform Kasztíliában
A szerzetesrendek saját reformtörekvései Kasztíliában is a 14. sz. végére nyúlnak vissza.
A bencések 1391-ben alapítják Valladolidban a San Benito kolostort, majd a Devotio moderna hatására még tudatosabban és erőtelejesebben reformálják magukat. Ennek egyik vezéralakja García de Cisneros (Francisco de Cisneros kardinális unokaöccse), Montserrat apátja; művét a Exercitatorium vitae spiritualis-t Spanyolországban négyszer is kiadták.
A domonkosok reformját Alvaro de Zamora († 1430) kezdi meg, aki megalapítja a Escalaceli reformkolostort Córdobában. Innét terjed át a reform Kasztíliába, a San Esteban kolostor Salamancában és a San Gregorio Valladolidban. Savonarolla hatása alatt Juan Hurtado de Mendoza reformálja a rendet. Számos salamancai professzor, köztük Teresa tanácsadói is, részt vesznek a reformban.
A ferencesek reformját Pedro de Villacreces kezdi a 14. sz. végén, majd Pedro Regalado és Pedro Santoyo folytatják. Legnagyobb jelentőségét és elterjedtségét Cisneros kardinális alatt éri el a reform, annyira, hogy a reformtörekvéseket "a la manera de los franciscanos" névvel illetik.
Teresa életében a ferences reform két jelentős alakjának -Francisco de Osuna és Alcantarai Szent Péter - is komoly szerepe van.
Más szerzetesrendek is tettek erőfeszítéseket a reform irányába: a Jeromos-rendiek Toledóból, a ciszterek Monasterio de Piedrából, a klarisszák Tordesillasból és az ágostonosok Salamancából kiindulva elkezdték önmaguk reformálását.
Mindössze három olyan rend volt, amelyik a 16. század közepéig sem tudott semmiféle komolyabb reformtörekvést felmutatni: a mercedariusok, a trinitariusok – és a kármeliták.
1562 augusztus 24-én Avilában Don ALvaro de Mendoza püspök képviseletében Gaspar Daza celebrálja azt az ünnepélyes szentmisét, amellyel megnyitják a Szent József Kolostort. Tesesa de Ahumada - a Megtestesülés Kolostor szerzetesnője - segítségével, s ugyanő öltözteti be a kolsotor első négy lakóját.
Ennek a kis és szegény kolostornak azonban egyenlőre senki nem tulajdonít jelentőséget.
1 - Szeghy Ernő: Szent Terézia és a kármeliták. Bp. 1921. I. 58.
2 - Ulrich Dobhan: Aspectos biograficos de Santa Teresa. Avila 02-06 de noviembre de 1998 alapján
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése