Az alábbi írás Ildefonso Moriones OCD, posztulátor generális, "Teresian Carmel" című, a rend központi lapján megjelenő rendtörténeti munkájának olvasónaplószerű összefoglalása. Moriones gondolatmenetének mélyebb megértésében sokat segített Ulrich Dobhan OCD, definitor, "Aspectos biograficos de Santa Teresa" című, a Centro Internacional Teresiano-Sanjuanista-ban 1998-ban tartott előadásának szövege, amelyet Kovács Albert OCD provinciális atya volt szíves kölcsönadni nekem. A gondolatmenet illusztrálására Szeghy Ernő OCD: "Szent Terézia és a kármeliták" (Bp. 1921) kitűnő példáit használtam.
A laxisták és a rigoristák1
Akik ellen a reform irányul - a laxisták
Azok a szerzetesek, akik nem azért mentek kolostorba, mert Istent akarták szolgálni, hanem azért, mert a hatalomhoz, a kényelmes és kiváltságos élethez ezt tartották a legcélravezetőbb eszköznek. Ezek az emberek semmilyen eszköztől nem riadtak vissza, ha a hatalmuk, kényelmük és kiváltságaik megvédésérőL volt szó.
Minden rendben szép számmal voltak ilyenek, de a kármelita rendet egyértelműen ők uralták.A kármelitáknak sehol sem sikerült keresztülvinni a reformtörekvéseket. Pedig több kísérlet is történt:
"Genua közelében 1514-ben Maregna Ugolino atya alapított egy reformált kármelita kolostort a Monte Olivetón ... Portugáliában Limpo Barnabás atya, aki késõbb érsekké és prímássá lett, 1528-ban létesített egy rövid életû reformot. Hasonló kísérletekkel találkozunk Siciliában és Aquitániában is."2
A legjelentősebb a Mantuai- (1413-1783) és az Albi- (1499-1602) Kongregáció volt. Azonban mindezek elszigeteltek maradnak, s olyannyira nem sikerült fölülről sem megreformálni a rendet, hogy például az 1451-ben megválasztott Soreth János generálist, reformtörekvései miatt ellenfelei megmérgezik.
A reform vadhajtása - a rigoristák
Ha valaki nem jutott el Isten szeretetéig, akkor a reform-mozgalmakban könnyen abba a csapdába esett, hogy az élet megreformálását és az aszkézist nem az Isten szeretetéhez vivő eszköznek tekintette, hanem egyfajta árunak, amit bemutat Istennek, amiért Ő köteles az üdvösséggel és egyéb mennyei javakkal fizetni.
Ilyen módon az önmegtagadásokat, a böjtöket és a vezeklést a rigorista eszközként használta arra, hogy uralja Istent, hogy ezek segítségével arra kényszerítse, hogy teljesítse az ő akaratát.
Nyilván csak egy olyan ember viszonyul így Istenhez, akinek az egész élete a hatalom körül forog. Ehhez nem feltétlenül szükséges sok hatalom. Ez egy alapvető viszony az élethez, függetlenül attól, hogy az embernek sok vagy kevés adatik, azt uralni akarja.
Ez a fajta rigorozitás nem tette lehetővé az evilági javaknak azt a nyílt és gátlástalan materialista élvezetét, amely ellen a reformmozgalom kűzdött, de hatalmas teret nyitott a hataloméhség, a pusztítási vágy, a szadizmus kiélésére, s ilyen módon leglább akkora károkat okozott, mint az elvilágiasodás.
Ezek az emberek egy olyan életforma és egy olyan aszkézis helyett, amely a szabadság és a rendezettség egyensúlyával a szeretet növekedését támogatja, olyan életformát és aszkézist vezetnek be, amelyet a diktatórikusság és a kényszeresség jellemez, s ahol a szeretet helyébe a félelem lép.
Egyikük tevékenységéről így ír Szeghy Ernő:
"Íme néhány példa arra vonatkozólag is, hogy miképpen bánt Péter atya az ő szerzeteseivel: ... Ha valaki edéd közben föltekintett, beköttette a szemét valami piszkos törlőronggyal. ... Egy testvér megkésett a harangozással: földre borulva, szájával a padlót érintve kellett maradnia éjféltől reggelig. Egy-két órás ilyen leborulás rendes büntetése volt annak, ha például valaki fölemelte szemét, vagy a fejét fordította valaki felé, aki őt nem hívta. ... Egy vakaródzó szerzetesnek 12 órára tüskékre kellett feküdnie meztelen háttal. A Calvárión az építkezésnél az egyiknek véletlenül egy szó csúszott ki a száján. Ezért lehúzatta róla a ruhát s alsóruhában kellett három nap és három éjjel - december havában - azon a helyen maradnia, ahol a hibát elkövette s kérnie az által menőket, hogy könyörögjenek érte; eledelül pedig kenyérdarabokat kapott, amelyeket előbb a padlóhoz dörgöltek. Hát hiszen bele is halt szegény."3
Jellemző egyébként, hogy az istentelenség egyik formájából minden probléma nélkül át lehet váltani a másikra. Ezt Angyalokról nevezett Pétert nem sokkal azután, hogy ezeket elkövette, a reform-szerzetesek Rómába küldték az érdekeik védelmére, ahol rövid időn belül átállt azok közé, akik elvilágiasodott életmódjuk védelmében éppen a reform tagjainak bebörtönzésén és kiközösítésén fáradoztak.
1 - Ulrich Dobhan OCD: Aspectos biograficos de Santa Teresa. Avila 02-06 de noviembre de 1998. alapján
2 - Szeghy Ernő OCD: Szent Terézia és a kármeliták. Bp. 1921. I. 61.
3 - Szeghy Ernő OCD: Szent Terézia és a kármeliták. Bp. 1921. I. 457-458
Minden rendben szép számmal voltak ilyenek, de a kármelita rendet egyértelműen ők uralták.A kármelitáknak sehol sem sikerült keresztülvinni a reformtörekvéseket. Pedig több kísérlet is történt:
"Genua közelében 1514-ben Maregna Ugolino atya alapított egy reformált kármelita kolostort a Monte Olivetón ... Portugáliában Limpo Barnabás atya, aki késõbb érsekké és prímássá lett, 1528-ban létesített egy rövid életû reformot. Hasonló kísérletekkel találkozunk Siciliában és Aquitániában is."2
A legjelentősebb a Mantuai- (1413-1783) és az Albi- (1499-1602) Kongregáció volt. Azonban mindezek elszigeteltek maradnak, s olyannyira nem sikerült fölülről sem megreformálni a rendet, hogy például az 1451-ben megválasztott Soreth János generálist, reformtörekvései miatt ellenfelei megmérgezik.
A reform vadhajtása - a rigoristák
Ha valaki nem jutott el Isten szeretetéig, akkor a reform-mozgalmakban könnyen abba a csapdába esett, hogy az élet megreformálását és az aszkézist nem az Isten szeretetéhez vivő eszköznek tekintette, hanem egyfajta árunak, amit bemutat Istennek, amiért Ő köteles az üdvösséggel és egyéb mennyei javakkal fizetni.
Ilyen módon az önmegtagadásokat, a böjtöket és a vezeklést a rigorista eszközként használta arra, hogy uralja Istent, hogy ezek segítségével arra kényszerítse, hogy teljesítse az ő akaratát.
Nyilván csak egy olyan ember viszonyul így Istenhez, akinek az egész élete a hatalom körül forog. Ehhez nem feltétlenül szükséges sok hatalom. Ez egy alapvető viszony az élethez, függetlenül attól, hogy az embernek sok vagy kevés adatik, azt uralni akarja.
Ez a fajta rigorozitás nem tette lehetővé az evilági javaknak azt a nyílt és gátlástalan materialista élvezetét, amely ellen a reformmozgalom kűzdött, de hatalmas teret nyitott a hataloméhség, a pusztítási vágy, a szadizmus kiélésére, s ilyen módon leglább akkora károkat okozott, mint az elvilágiasodás.
Ezek az emberek egy olyan életforma és egy olyan aszkézis helyett, amely a szabadság és a rendezettség egyensúlyával a szeretet növekedését támogatja, olyan életformát és aszkézist vezetnek be, amelyet a diktatórikusság és a kényszeresség jellemez, s ahol a szeretet helyébe a félelem lép.
Egyikük tevékenységéről így ír Szeghy Ernő:
"Íme néhány példa arra vonatkozólag is, hogy miképpen bánt Péter atya az ő szerzeteseivel: ... Ha valaki edéd közben föltekintett, beköttette a szemét valami piszkos törlőronggyal. ... Egy testvér megkésett a harangozással: földre borulva, szájával a padlót érintve kellett maradnia éjféltől reggelig. Egy-két órás ilyen leborulás rendes büntetése volt annak, ha például valaki fölemelte szemét, vagy a fejét fordította valaki felé, aki őt nem hívta. ... Egy vakaródzó szerzetesnek 12 órára tüskékre kellett feküdnie meztelen háttal. A Calvárión az építkezésnél az egyiknek véletlenül egy szó csúszott ki a száján. Ezért lehúzatta róla a ruhát s alsóruhában kellett három nap és három éjjel - december havában - azon a helyen maradnia, ahol a hibát elkövette s kérnie az által menőket, hogy könyörögjenek érte; eledelül pedig kenyérdarabokat kapott, amelyeket előbb a padlóhoz dörgöltek. Hát hiszen bele is halt szegény."3
Jellemző egyébként, hogy az istentelenség egyik formájából minden probléma nélkül át lehet váltani a másikra. Ezt Angyalokról nevezett Pétert nem sokkal azután, hogy ezeket elkövette, a reform-szerzetesek Rómába küldték az érdekeik védelmére, ahol rövid időn belül átállt azok közé, akik elvilágiasodott életmódjuk védelmében éppen a reform tagjainak bebörtönzésén és kiközösítésén fáradoztak.
1 - Ulrich Dobhan OCD: Aspectos biograficos de Santa Teresa. Avila 02-06 de noviembre de 1998. alapján
2 - Szeghy Ernő OCD: Szent Terézia és a kármeliták. Bp. 1921. I. 61.
3 - Szeghy Ernő OCD: Szent Terézia és a kármeliták. Bp. 1921. I. 457-458
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése