2008. június 12., csütörtök

A Gyermek Jézusról nevezett Marie-Eugène

A Gyermek Jézusról nevezett Marie-Eugène (Marie-Eugène de l’Enfant-Jesus, Henri Grialou, Marie-Eugène Grialou, Maria-Eugen Grialou) 1894. december 2-án született Gua helységben, Franicaországban. Szegény családból származik. Már gyermekkorától pap szeretett volna lenni. 1911-ben belép a szemináriumba, 1913-ban veszi fel a kisebb rendeket. 1913-ban behívják katonának, és 1919 augusztus végéig katonaként szolgál. 1919-ben visszatér a szemináriumba, és 1922. február 4-én szentelik pappá.

Rögtön szentelése után 1922. február 24-én megkezdi novíciátusát az avoni Kármelben. Itt kapja meg a rendi nevét: A Gyermek Jézusról nevezett Marie-Eugène (Marie-Eugène de l’Enfant-Jesus). 1924-ban átkerül a lille-i Kármelbe. 1928-tól a petit castelet-i konvent priorja. Ekkor már keresett prédikátor, szónok és lelkivezető.

Célja az, hogy a Kármel lelkiségét a laikusok számára is hozzáférhetővé, a világban is megélhetővé tegye. Ebből a célból hozza létre 1932-ben Maria Pila (1896-1974) közreműködésével az Avignon melletti Vénasque-ban az Institut Notre-Dame de Vie-t, a Kármel új ágát, amely olyan papokat és laikusokat foglal magában, akik leteszik a teljes szerzetesi fogadalmat, de a szemlélődő életet nem a világtól elvonultan, hanem éppen a világban kívánják megvalósítani.

1932-től az ageni, majd 1936-tól a monte-carlo-i konvent priorja. 1937-től 1955-ig a rend római központjában dolgozik (generális definitor, a francia Kármel apostoli vizitátora, generális vikárius), de a háború alatt újra be kell vonulnia. 1957-től haláláig a Kármel Avignon-Aquitaine tartományának provinciálisa. 1967. március 27-én, húsvéthétfőn hal meg. 1985-ben az avignoni püspökség megkezdte boldoggáavatási perét.

Marie-Eugène legfontosabb műve, az Istent akarom látni (Je veux voir Dieu), 1949-51-ben jelent meg először, de azóta számtalan kiadást megélt, lefordították angolra, németre, spanyolra, olaszra és lengyelre. Ebben Avilai Teréz, Keresztes János és Lisieux-i Teréz segítségével vezeti végig az olvasót a misztika teljes terézi útján. Alapmű mindazok számára, akiket bármilyen mértékben is érint vagy érdekel a szemlélődő imádság.

A magyar kármeliták néhány éve kiadtak egy rövid idézetgyűjteményt tőle, de ez meglehetősen nehezen hozzáférhető. A következőkben az Olvasónaplóban olvashatók lesznek az Istent akarom látni című művéből összefoglalások és a Horus Carmelin fordítások.

Anyagok életéről az interneten:

Marie-Eugène de l’Enfant-Jésus - A francia kármeliták lapja Marie-Eugène-ről.
Grialou, Marie-Eugène - A Biographisch-Bibliographisches Kirchenlexikon cikke Marie-Eugène-ről, németül.

Művei az interneten:

Marie-Eugéne de l'Enfant-Jésus - Publications - Publikációs listája a francia kármeliták lapján.
God is Love

Alapításairól:

Institut Notre-Dame de Vie
Institut Notre-Dame de Vie – Weisendorf
Studium de Notre-Dame de Vie

Nincsenek megjegyzések: