Schütz Antal: Isten a történelemben

Ezt a könyvet eredetileg az anyósom kedvéért kezdtem el olvasni. A II. világháború és az utána következő évtizedek sokféle szörnyűségét látva, egész életében nagyon foglalkoztatta az a kérdés, hogyan van ezekben jelen Isten. Többször is nekikezdett Schütz könyvének, de a bonyolult filozófiai eszmefuttatásokon mindig fennakadt.

Az hogy az ember ezekben örömét találja, tényleg feltételez egy olyan elméleti érdeklődést, ami nem mindenkiben van meg. Ugyanakkor ez a könyv - mint egyébként minden jó elméleti problémafelvetés - a legmélyebben érinti az ember mindennapi életét és számomra teljesen meggyőző értelmezését adja annak a kornak, amelyben élünk.

Schützöt egyébként csak Magyarországon nem ismerik. A bécsi egyetem teológiai fakultásán több könyve is szabadpolcon található és amikor néhány éve az Opus Dei híres pamplonai egyetemének könyvtárában jártam, Isten a történelemben spanyol változatát a kizárólag fontos és aktuális könyveket tartalmazó kézikönyvtárban láttam.

Tíz előadás, melyeket 1932 őszén a Pázmány Egyetem valamennyi karának hallgatói számára tartott. Szent István-Társulat, Budapest 1934 (5. 1943).

1930-tól az egyetemi katolikus ifjúsági egyesületek kérése Schütz Antal 6 éven át olyan előadásokat tartott, melyeket a a hittudományin kívül a többi kar hallgatói is felvehettek. Ezek egyike az 1932-es "Isten a történelemben" című kurzus, melynek szövege 1934 és1943 között öt kiadást ér meg magyarul. Ezen kívül az 1943-as magyar kiadás szerint addigra kiadták németül, lengyelül, spanyolul és portugálul is.

1. Célok és utak

Schütz a bevezető előadást azzal kezdi, hogy az előadássorozat célja annak a történelmi fordulónak az értelmezése, melyet a 16. századi gyarmatosítások óta kiépített európai világuralom összeomlása jelent. A különféle hamis látásokkal és látomásokkal szemben ennek a történelmi fordulónak a keresztény értelmezését szeretné adni, azért hogy segítse eligazodni és cselekedni mindazokat, akik felelőséggel élik az életüket. Az elődadás második részében áttekinti azt a reneszánsz óta tartó folyamatot, amely során létrejött és csődbe ment az a történelemértelmezés, amely a történelemből teljesen ki kívánja szorítani Istent. Végezetül elmondja az előadássorozat programját. Eszerint az első egyharmadban a filozófia eszközeivel mutatja meg, hogy a történelem korrekt értelmezése egyértelműen arra mutat, hogy Isten alakítja a történelmet. A középső harmadban kifejti azt az elméletet, hogy a történelem Isten teremtő, megváltó és megszentelő akaratának időbeli megvalósulása. Végezetül pedig az így kialakított nézőpontból áttekinti a történelemnek azokat a főbb kérdéseit, amelyek hozzásegítenek annak a történelmi fordulónak a értelmezéséhez, melynek részesei vagyunk.

A történelemből Istenhez

2. A történelmi irracionálé

A történelmi racionalizmus a történelmet törvényszerű folyamatok lejátszódásának tekinti, a a történelmi irracionalizmus szerint pedig a történelemben egyáltalán nem állapíthatók meg törvények. Ezekkel szemben Schütz azt állítja, hogy a történelem értelemes – mert az Abszolút Értelem szabad alkotása. S ez a történelem alapján belátható. Egész gondolatmenetét Szent Tamás istenbizonyítékainak logikájára alapozza, mely szerint, ha következetesen gondolkodunk, akkor végső soron vagy fel kell adnunk a világban lévő okság, törvényszerűség és célszrűség megértését, vagy Isten művének kell mindezeket tekintenünk. Elsőként azt bizonyítja, hogy mind a történelem jelenségeinek, mind az ezekről való gondolkodásnak, valamint a kettő összehangoltságának elégséges magyarázata csak az abszolut személyes Értelem, azaz Isten lehet. A történelem annyira rendkívül összetett együttesekből áll össze és annyi értelmes elemet tartalmaz, hogy mindezt csak egy olyan intelligenciával és erővel rendelkező létező okozhatja, mint Isten. A történelem során minden történés egyszeri és mindnek megvan a határozott helye – nem történhet máskor, máshogy – ez annyira bonyolult rendezettséget igényel, hogy nem lehet más oka csak Isten rendező akarata.

3. A történelmi tragikum

Megállapítja, hogy a tragédiák a történelem egyetemes, állandó és jelentős tényezői. Ezekenek azonban van egy nagyon fontos jellemzőjük, az hogy az ember mindezeket a fájdalmas és szörnyű eseményeket nem egyszerűen rosszaknak éli meg, hanem tragédiáknak, azaz olyan eseményeknek, ahol a valóság eltér az eszményektől. Ezek után áttekinti azokat az elméleteket, melyek a történelem tragikus mivoltát próbálják megmagyarázni és demonstrálja, hogy ez egyiknek sem sikerül. Ő maga itt nem ad magyarázatot a történelmi tragikumra, csak arra mutat rá, hogy maga a tragédia belső szerkezete – az eszmény és a valóság eltérése – eszményeket és olyan szellemi létezőt feltételez, mely ezeket fel tudja fogni és magáénak tudja tekinteni; sem eszmények, sem szellemi létezők nem származhatnak pusztán az anyagból, hanem ezek létrehozója csak a személyes Abszolutum lehet.

4. Történelmi energiák

Ezek után azért, hogy megmutassa Isten működését a történelemben, felsorol néhány jelenséget, amelyek

"...hangosan és jólérthetően a történelmi folyamaton kívül álló teremtő erejű ok után kiáltanak..." (95.)

Ilyen jelenségnek mutatja be először az magát embert, aztán a nagy embereket, és a rendkívüli történeti fordulókat. Ezután tovább lép és azt igazolja, hogy

"... a Szentírás és népe, Jézus Krisztus és műve: az Egyház, olyan jelenségek, melyek a történelemben állnak ugyan, történelmi erőkkel történelmet csinálnak, és mégsem mindenestül történelmi valók." (107.)

Isten, mint a történelem kulcsa

5. A teremtõ Isten a történelemben. Az első Ádám mint a történelem kulcsa

Az ember egyszerre anyagi és szellemi létező és ez a kettősség az elé a feladat elé állítja, hogy a benne lévő istenképiséget a szintén benne lévő anyagon keresztül mutassa fel. Tehát az ember nincs kész teremtése pillanatában, hanem minden egyes embernek meg kell csinálnia magát és ebből bontakozik ki az ember teljes képe. Ez csak időben lehetséges. Ezzel az ember már be van állítva a történelembe.

"A történelem nem más, mint ennek a teremtő isteni szónak értelmezése: Teremtsünk embert." (132.)

Így nézve a történelem olyan alkotás, amit Isten az emberrel együtt végez, ezért ebben minden eseménynek és minden személynek Isten által megszabott, tehát értelmes és fontos helye van.

6. A megváltó Isten a történelemben. A második Ádám mint a történelem kulcsa

A történelmi tragikum létrejöttét a Genezis 3. fejezete mondja el, a bűnbeesés és az ítélet leírásával. A büntetés nem extra hozzáadás a bűnhöz, hanem az a bűn elkerülhetetlen következménye. A történelm tragikus vonásait a bűn és a bűn elkerülhetetlen következményei okozzák. Erre a bűnnel teli világra kétféleképpen lehet reagálni, lehet a bűnhöz csatlakozni, és lehet a megváltódást keresni:

"A történelem folyama ennek következtében kettős áramlássá válik: Az egyikben kidolgozódik és végső konzekvenciáit érleli a bűn és a büntetés, a mysterium iniquitatis; a másikban mint ellenáramlásban foly a tisztulás és szabadulásra való törekvés árja." (170.)

A szabadulásra való törekvés az igazság, jóság, a szépség és a szentség keresésében és megvalósításában mutatkozik meg, azonban az ember a saját erejéből mindegyikben csak nagyon felemás eredményeket tud elérni. Jézus Krisztussal azonban

"... a történelembe lép az az Isten, aki a történelem-indító embereszme teremtője, a történelmi bűn-tragikumának bírája és megváltója. ... a történelem nem gazdátlan szekér ... hanem Isten hozzája kötötte személyes érdekét; sorsközösséget vállalt vele, magára vette az emberség kettősségének tragikumát ..." (180-181.)

Az egész történelem Krisztusra irányul, az előtte lévő koroknak az volt a rendeltetésük, hogy Őt előkészítsék, a követőknek pedig, hogy Őt hordozzák. A történelem így nem más, mint

"... Krisztusnak és az antikrisztusnak gigászi viadala..." (184.)

7. A megszentelő Isten a történelemben. Isten országa mint a történelem kulcsa

Mivel Isten az embert a Vele való közösségre hívja, s mivel az Ő élete közösségi élet, ezért a Vele való közösség ebbe a közösségi életbe való bevonódást is jelent. Istennek és embernek ez az életközössége már itt a földön elkezd kiépülni, s természetesen ez az ebben résztvevő emberek számára egymással is közösséget jelent. Ez az Isten országa. Isten országa nem azonos ezzel vagy azzal az intézménnyel, hanem ez Isten velünk megosztott szeretete, ami rajtunk keresztül osztódik tovább, hogy így átjárja a világot és mindent bevonjon Isten szeretetközösségébe. Létezik azonban az istentelenség országa is, s az ember ehhez is csatlakozhat. Ha így nézzük a történelmet, akkor a történelem menete nem más, mint annak a története, ahogy az emberek Istenhez illetve a gonoszhoz csatlakoznak.

"Eszerint a történelem mint Isten országa nem más, mint ennek a kész hazának keresése és elfoglalása, illetőleg intézményeinek a saját területen való meghonosítása ..." (205.)

Ugyanígy az istentelenség országa

"... sem más, mint ennek a felsőbb régiókban már megalakult bűn-országnak az időbe való beleplántálása, egy nagy rablószövetkezet kis bujtása." (205.)

Istennel a történelembe

8. A kezdet és a vég a történelemben

A történettudomány sem a történelem kezdetét, sem a történelem végét nem tudja megmutatni. Az ezekről való elképzelések közvetlenül értékfüggőek. Schütz mind a történelem kezdetét, mind a végét illetően kifejti a keresztény álláspontot. A kezdetet illetően a teremtéselmélet mellett érvel és komoly kifogásokat emel az evolúcióelmélet ellen. A történelem végét illetően megmutatja, hogy sem a pesszimista eszkimós-fókás elképzelésnek, sem pedig az optimisták eljövendő földi paradicsomának nincs semmilyen tudományos alapja. Ezzekkel szemben a történelem vége, a végítélet, ugyanúgy a történelembe közvetlenül belenyúló Isten műve, mint a történelem kezdete.

"Ebben az ítéletben Isten elsősorban és közvetlenül éppen a történelmet szólítja ítélőszéke elé – hisz az egyes ember megítélése nyomban a halál után az ú.n. különítéletben akkor már megtörtént ... És akkor s csakis akkor kitűnik, – s ez az egyetemes ítélet történetzáró jelentősége –, hogy a történelem minden eseménye és mozzanata, minden tartalma és egész lefolyása pontosan Isten elgondolása szerint valósult meg ..." (247.)

9. A történelem folyama

A történelem szakaszolása, elrendezése mindig történelmen kívüli értékek és szempontok alapján történik. Az előadás első részében Schütz kritikailag ismerteti korának – s gyakorlatilag a mi korunknak is – meghatározó történelem-felfogásait. A második részben pedig előad egy az edig elmondottakon alapuló történelem-értelmezést. Ez a világtörténelmet tekinti a történelem keretének, Schütz minden történést úgy értelmez, hogy ebben a világtörténelmi keretben helyezi el. A tényleges világtörténelem az európai hódítás eredményeképpen a 19. századra jött létre. Ezért az utóbbi évszázadok történetének fő vonala az európai történelem. Minden nép egész története azonban világtörténelmi tényezővé válik, amikor belép a világtörténelembe. A történelem fázisait, pedig az egyénekknek, a közösségeknek, eszményeknek és tendenciáknak Krisztushoz való viszonya alapján határozza meg. Ezért az egyházi év a történelem szimboluma és a történelmet értelmezhetjük az egyházi év mintájára: történelmi advent, karácsony, epifánia, böjt, nagyhét; húsvét, pünkösd, stb. Ahogy

"... az egyes embernek megvan a maga adventje, karácsonya, húsvétje, nagyhete stb., úgy a közösségek, népek, irányok is más-más időben kerülnek ugyanabba a fázisba." (272.)

A történelemnek ez a szemlélete annak ellenére is lehetővé teszi a történelem korszakolását, hogy egy-egy időszakban párhuzamosan többféle fázis is jelen van egymás mellett. Egy adott korszakot az határol le, hogy döntő csoportjai a teremtői embereszme, a megváltódás vagy az Isten országa megvalósulásának milyen szakaszában vannak. Új korszakról akkor beszélhetünk, ha ezeknek valamely új aspektusa válik meghatározóvá.

"... új történelmi korról egy előzővel szemben akkor beszélhetünk, mikor a történelmi dominánskomplexumban egy új emberarc jelenik meg, vagy a régi emberarc új megváltódni-akarással néz a jövőbe, vagy a régi arc és a régi megváltási gondolat lényegesen új közösségi fázisba jut." Két történelmi kor között találjuk a történelmi fordulót, "... mikor olyan új vonások kezdenek jelentkezni, melyek készülnek megváltoztni vagy a történelmi emberarcot, vagy a megváltói folyamatot, vagy a szellemi közösség gondolatát. A történelmi fordulók mindig jelentős eseményekhez is fűződnek..." (276.)

10. A történelmi ma

Schütz azt állítja, hogy a világ történelme a 20. századdal történelmi fordulóponthoz ért. A 16. századtól az európai ember meghatározó képviselői ezt a világot kezdték életük kizárólagos céljává és értelmévé tenni, s az egész világ gyarmatosítása is ebben erősítette meg őket. Életük tartalma a lehető legtöbb jav és élvezet megszerzése lett. Istennek, ha egyáltalán hagytak valami helyet, az csak a másvilágon lehetett. Csak saját maguk, a saját céljaik és érdekeik kezdtek el számítani, mások csak annyiban, amennyiben őket szolgálják és segítik. Ez az irány a 20. századra döntően meghatározta Európa szellemi arculatát.

Ekorra azonban Európa elkezdte elveszíteni a világ fölötti uralmát. Ez a világ azonban nem olyan, hogy úr nélkül maradjon, és az európai gyarmatosítás iskolájában számos nép megtanulta, hogyan kell uralkodni mások felett – tehát Európa megürülő helyét biztosan betölti más. Ezzel párhuzamosan bebizonyosodott, hogy a kizárólag profit termelésére beállított gazdaság újra és újra kiújuló, s lényegében megoldhatatlan gazdasági válságot eredményez; hogy azt az űrt, melyet az Istentől való elszakadás eredményez sem az eszeveszett élettempó sem az álvallások nem tudják betölteni; s hogy az egyéniségkultusz közepette az emberek önként vetik alá magukat akár a legszélsőségesebb tömegmanipulációnak is.

Az európai ember mind önmagához, mind Istenhez mind a közösséghez való viszonyában nagyjából eljutott a vakvágány végére. Ugyanakkor mind a három téren megjelentek olyan törekvések, amelyek ebből a csődből való kiutat keresik. Ezek között a legjelentősebb a 19. század vége óta elkezdődött vallási megújulás, amely eredményeképpen megindult az Egyház megújulása, és az értelmiség az egyházon kívül is túljutott a racionalizmus holtpontján.

Az átmenet pontos menetét nem lehet előre megjósolni, mert minden attól függ, hogy Isten mennyire engedi meg, hogy a rossz kiélje mindazokat a lehetőségeket, melyeket korunk biztosít a számára:

"... nagy értékvesztés, összeomlás és sok egyéni szenvedés ... Romok és temetők: ezeken épül föl a történelmi holnapután új világa – ha a ma válsága megy majd a maga útján és nem tereli kedvezőbb mederbe egy történelmi akarat ..." (304.)

Akármilyen hatalmasak is azok az erők, melyek a történelmet mozgatják, Isten ebben minden embernek feladatot adott, mindenkit azért tett akkor és oda, mert ez jelöli ki számára az Istentől neki szánt feladatot. Isten egyértelműen azt várja tőlünk, hogy azokat a feladatokat oldjuk meg, amelyeket elénk ad és ne pedig a múltat akarjuk konzerválni. Csak néhány mondatot ír erről, de látván, hogy akkor is, azóta is milyen súlyos kísértés ez az Egyház számára, különös jelentőségre tesznek szert Schütz szokatlanul kemény szavai: a szellem kioltóinak nevezi azokat, akik ezt teszik. A múltbamerevedőkhöz hasonlóan kemény szavakkal ítéli el azokat is akik a másik végletbe esnek és nem az Egyház hagyományából akarnak meríteni, hanem különféle divatos önmegváltási gyakorlatokat akarnak behurcolni az Egyházba. Schütz megmondja azt is, hogy minden egyéb helyett mi ebben a történelmi fordulóban a keresztények feladata:

"Az már most a ma föladata az egyes számára, hogy mindenestül vallja és vállalja a történelmi holnapután tartalmát, és nevezetesen annak alapmozzanatát: a bensőség, lelkiség hitvallójának, ha kell remetéjének, ha kell vértanujának kell lenni. " (308.)

Úgy hiszem, Schütz itt minden szót a lehető legkomolyabban gondolt: hitvallónak, és ha kell remetének, és ha kell, vértanúnak kell lenni; mert történelmi világomlásban vagyunk és ennél kevesebb nem elég ahhoz, hogy megcsináljuk azokat az értékszigeteket, melyek képesek lesznek túlélni ezt a világomlást.