Ezek a lapok a könyv olvasása során készített jegyzeteimet tartalmazzák, amelyek ugyan tematikusan követik a könyv szövegét, többnyire azonban a számomra fontos részleteket emelik ki és nem adják feltétlenül az adott rész szisztematikus és részletes ismertetését. Az egész inkább csak azt a célt szolgálja, hogy kedvet csináljon másoknak is az eredeti szöveg olvasásához.
F. THE DISTINCTION BETWEEN ASCETICAL AND MYSTICAL THEOLOGY AND THEIR RELATIONS TO EACH OTHER - Az aszkétikus és a misztikus teológia különbsége és viszonyuk egymáshoz
Vissza kell vonni a felosztást az aszkétikus és misztikus teológiára, amelyet csak a 18. században vezettek be Scaramelli és a követõi.
A 18. századig az egész misztikus utat, a kezdetektõl az Istennel való egyesülésig - mind a tisztulás, mind a megvilágosodás, mind az egyesülés útját - misztikus teológia címmel tárgyalták.
Ez a hármas út felosztás - tisztulás, megvilágosodás, egyesülés - Vallgornera nevéhez fûzõdik, aki a kármelita Szentháromságról nevezett Fülöp alapján az 1662-es Mystica theologia divi Thomae címû mûvében vezette ezt be.
A tisztulás útja: A kezdõk útja amely során külsõ és belsõ érzékek, a szenvedélyek, az értelem és az akarat aktív megtisztítása zajlik önmagunk legyõzése, az elmélkedés és az ima segítségével, amelyet az érzékek passzív tisztulása - amely olyan mint egy második megtérés - zár le, amely során elkezdõdik a belénköntött szemlélõdés. A belénköntött szemlélõdés az átmenet a megvilágosodás útjára.
A megvilágosodás útja: "A haladók útja, amelynek tárgyalása során elõször a szemlélõdés felosztásáról beszél, majd a Szentlélek ajándékait, a belénköntött szemlélõdést -amely különösen a megértés és a bölcsesség ajándékából származik - tárgyalja, amelyeket kívánatosnak tekint minden belsõ életet élõ ember számára, mint erkölcsileg nélkülözhetetlen dolgot ahhoz hogy az ember elérje a keresztény tökéletességet. Miután számos cikket szentel a külöleges kegyelmeknek (látomásk, kinyilatkoztatások, belsõ szavak), a mû második részét kilenc fejezet zárja, amely a lélek passzív tisztulásával foglalkozik, amely jelzi a megvilágosodás útjára való átmenetet."
Az egyesülés útja: A tökéletesek útja. Ennek tárgyalásakor Vallgornera a szemlélõdõ lélek Istennel való mély, belsõ egyesülésének a lépéseit tárgyalja az átalakító egyesülésig - a legteljesebb összhangban a keresztény hagyománnyal.
Ezzel szemben Scaramelli (1687-1752) a Direttorio mistico címû mûvében, majd az õ követõi szétválasztják az aszkézist és a misztikát, míg az elõbbit a normális útnak tekintik, az utóbbit rendkívülinek, mely kevesek számára adatik és nem is szükséges a keresztény tökéletességhez.
A 20. századig ez volt az uralkodó nézet, ekkor azonban többen is felléptek ellene.
Garrigou-Lagrange több alapvetõ kritikát is megfogalmaz Scaramellivel és a követõivel szemben:
1. A tanításuk szemben áll Szent Tamás és Keresztes Szent János tanításával.
Scaramelli nem tárgyalja az aszkézisnél, hanem csak a misztikánál - tehát nem tartja a normál úthoz, hanem csak a rendkívüli úthoz tartozónak - a Szentlélek ajándékait. Ezzel szemben Szent Tamás azt tanítja, hogy a Szentlélek ajándékai feltétlenül szükségesek az üdvösséghez.
"Szt. Tamás azt tanítja, hogy a Szentlélek hét ajándéka, noha élesen elkülönül a belénk öntött erényektõl, mindazonáltal minden igaz emberben megvan, mert ezek a jótettekkel kapcsolatosak. Az mondja továbbá, hogy ezek szükségesek az üdvösség eléréséhez, mivel az igaz ember találhatja magát olyan nehéz helyzetben, amikor még a belénköntött erények sem elégségesek és ahol a Szentlélek speciális inspirációjára van szüksége, amelyre az ajándékok tesznek minket fogékonnyá. Szent Tamás hasonlóképpen azon a véleményen van, hogy az ajándékok elég gyakran megtalálhatóak szokásos körülmények is, hogy a nagylelkû bensõséges lelkekben tökéletességet, lendületet, készségességet adjanak a belénköntött erények gyakorlásának, ez pedig nem lehetséges a Szentlélek felsõbb beavatkozása nélkül. "
Keresztes Szent János az érzékek tisztulását a tisztulás és a megvilágosodás útja átmenetébe teszi és gyakorinak tartja. Szalézi Szent Ferenc hasonló véleményen van. Ezzel szemben Scaramelli az érzékek és a szellem tisztulását az egyesülés útja végére teszi és nem a normális út részének, hanem különleges adománynak tekinti.
2. A hagyomány a belénköntött erényeket és a Szentlélek ajándékait a szellemi organizmus részének és szükségesnek tartja a keresztény tökéletesedéshez, ezzel szemben Scaramelli a Szentlélek ajándékait kivételes kegyelemnek tekinti.
3. Garrigou-Lagrange teljesen értelmetlennek és a hagyománnyal szembenállónak tartja azt ahogy Scaramelli szétválasztja az Istenhez vivõ utat aszketikusra (ebben is megkülönbözteti a három - tisztulás, megvilágosodás, egyesülés - utat), amely a normális és emberek többsége számára adott út (amelynek nem része már a belénköntött szemlélõdés és a Szentlélek ajándékai, és nem tartozik bele az érzékek és a szellem János által leírt tisztulása) és egy misztikusra, amely azonban kivételes és kevesek számára fenntartott. Vele szemben Garrigou-Lagrange alapvetõen kérdésesnek tartja, hogy a belénköntött szemlélõdés, a tisztulások és a Szentlélek ajándékai nélkül hogyan juthat el az ember az Istennel való egyesüléshez szükséges tökéletességhez.
Az aszkétikus és a misztikus teológia meghatározása Garrigou-Lagrange szerint:
"Mi tehát akkor az aszkétikus teológia azok számára a kortárs teológusok számára, aki visszatérnek a hagyományos felosztáshoz? Szent Tamás elvei, Keresztes Szent János és hasonlóképen Szalézi Szent Ferenc tanítása szerint is, az aszkétikus teológia a tisztulás útjával foglalkozik, amely során a kezdõk, akik megértették, hogy nem maradhatnak fogyatékos és langyos lelkek, saját maguk nagylelkûen gyakorolják az erényeket, de még csak pusztán emberi erõvel - ex industria propria - a rendes és az aktuális kegyelem segítségével. A misztikus teológia ezzel szemben a megvilágosodás útjával kezdõdik, amelyen a haladók a Szentlélek megvilágosításának erejével már elég gyakran és nyilvánvaló módon a Szentlélek ajándékainak emberfölötti módján gyakorolják az erényeket. A belsõ Mester különleges sugallata alapján többé már nem "ex industria propria" cselekszenek, hanem az ajándékok emberfölötti módja, amely mindezidáig látens vagy csak alkalmilag nyilvánvaló volt, most teljesen nyilvánvalóvá és gyakorivá válik."
"Ezek szerint a szerzõk szerint a misztikus élet lényegét tekintve nem valami rendkívüli dolog, mint a látomások és a kinyilatkoztatások, hanem a megszentülés rendes útjának igen fontos része."
"Ebbõl következik, hogy a misztikus teológia nemcsak olyan lelkek útmutatására alkalmas, akik rendkívüli vezetést kapnak, hanem minden olyan bensõséges lélek irányítására is, akik nem akarnak megállni a fejlõdésben, akik odaadóan törekszenek a tökéletességre, és igyekeznek egységben maradni Istennel a mindennapi élet erõfeszítései és ellentmondásai közepette."
"Abból amit most mondtunk, magától értetõdik, hogy az aszkétikus teológia a a misztikus alá van rendelve.
Röviden, minden katolikus szerzõ véleménye szerint téves minden olyan misztikus teológia, amely nem komoly aszkézisen alapul."
"Ha a Szentháromság valóban jelen van bennünk, ha az Ige ténylegesen testet öltött, meghalt értünk és valóban jelen van az Oltáriszentségben, ha a misében minden nap szentségileg felajánlja Magát értünk, ha Önmagát mint ételt adja nekünk, ha mindez igaz, akkor csak a szentek azok akik teljesen rendben vannak, minthogy az élet sötétségei és nehézségei közepette gyakori, mintegy tapasztalati tudáson és az állandóan növekvõ szereteten keresztül felfogott isteni jelenlét által élnek. És az Istennel szorosan egyesült élet lényegi minõségében messze nem tûnik valami alapvetõen rendkívülinek, hanem egyedül ez látszik teljesen normálisnak. Mielõtt elérnénk ezt az egységet, olyanok vagyunk, mint egy még félálomban lévõ ember, aki nem tud valóban és eléggé élni a nekünk adott hatalmas kinccsel és az egyre újabb kegyelmekkel, amelyeket azok kapnak, akik nagylelkûen akarják követni a mi Urunkat."
Végül még elmondja, hogy a belénköntött szemlélõdés nélkül nem szokás elérni a szentséget, enélkül nem lehet elérni a keresztény tökéletességet, amely magában foglalja a teológiai erények gyakorlássát és a Szentlélek adományainak a befogadását.
F. THE DISTINCTION BETWEEN ASCETICAL AND MYSTICAL THEOLOGY AND THEIR RELATIONS TO EACH OTHER - Az aszkétikus és a misztikus teológia különbsége és viszonyuk egymáshoz
Vissza kell vonni a felosztást az aszkétikus és misztikus teológiára, amelyet csak a 18. században vezettek be Scaramelli és a követõi.
A 18. századig az egész misztikus utat, a kezdetektõl az Istennel való egyesülésig - mind a tisztulás, mind a megvilágosodás, mind az egyesülés útját - misztikus teológia címmel tárgyalták.
Ez a hármas út felosztás - tisztulás, megvilágosodás, egyesülés - Vallgornera nevéhez fûzõdik, aki a kármelita Szentháromságról nevezett Fülöp alapján az 1662-es Mystica theologia divi Thomae címû mûvében vezette ezt be.
A tisztulás útja: A kezdõk útja amely során külsõ és belsõ érzékek, a szenvedélyek, az értelem és az akarat aktív megtisztítása zajlik önmagunk legyõzése, az elmélkedés és az ima segítségével, amelyet az érzékek passzív tisztulása - amely olyan mint egy második megtérés - zár le, amely során elkezdõdik a belénköntött szemlélõdés. A belénköntött szemlélõdés az átmenet a megvilágosodás útjára.
A megvilágosodás útja: "A haladók útja, amelynek tárgyalása során elõször a szemlélõdés felosztásáról beszél, majd a Szentlélek ajándékait, a belénköntött szemlélõdést -amely különösen a megértés és a bölcsesség ajándékából származik - tárgyalja, amelyeket kívánatosnak tekint minden belsõ életet élõ ember számára, mint erkölcsileg nélkülözhetetlen dolgot ahhoz hogy az ember elérje a keresztény tökéletességet. Miután számos cikket szentel a külöleges kegyelmeknek (látomásk, kinyilatkoztatások, belsõ szavak), a mû második részét kilenc fejezet zárja, amely a lélek passzív tisztulásával foglalkozik, amely jelzi a megvilágosodás útjára való átmenetet."
Az egyesülés útja: A tökéletesek útja. Ennek tárgyalásakor Vallgornera a szemlélõdõ lélek Istennel való mély, belsõ egyesülésének a lépéseit tárgyalja az átalakító egyesülésig - a legteljesebb összhangban a keresztény hagyománnyal.
Ezzel szemben Scaramelli (1687-1752) a Direttorio mistico címû mûvében, majd az õ követõi szétválasztják az aszkézist és a misztikát, míg az elõbbit a normális útnak tekintik, az utóbbit rendkívülinek, mely kevesek számára adatik és nem is szükséges a keresztény tökéletességhez.
A 20. századig ez volt az uralkodó nézet, ekkor azonban többen is felléptek ellene.
Garrigou-Lagrange több alapvetõ kritikát is megfogalmaz Scaramellivel és a követõivel szemben:
1. A tanításuk szemben áll Szent Tamás és Keresztes Szent János tanításával.
Scaramelli nem tárgyalja az aszkézisnél, hanem csak a misztikánál - tehát nem tartja a normál úthoz, hanem csak a rendkívüli úthoz tartozónak - a Szentlélek ajándékait. Ezzel szemben Szent Tamás azt tanítja, hogy a Szentlélek ajándékai feltétlenül szükségesek az üdvösséghez.
"Szt. Tamás azt tanítja, hogy a Szentlélek hét ajándéka, noha élesen elkülönül a belénk öntött erényektõl, mindazonáltal minden igaz emberben megvan, mert ezek a jótettekkel kapcsolatosak. Az mondja továbbá, hogy ezek szükségesek az üdvösség eléréséhez, mivel az igaz ember találhatja magát olyan nehéz helyzetben, amikor még a belénköntött erények sem elégségesek és ahol a Szentlélek speciális inspirációjára van szüksége, amelyre az ajándékok tesznek minket fogékonnyá. Szent Tamás hasonlóképpen azon a véleményen van, hogy az ajándékok elég gyakran megtalálhatóak szokásos körülmények is, hogy a nagylelkû bensõséges lelkekben tökéletességet, lendületet, készségességet adjanak a belénköntött erények gyakorlásának, ez pedig nem lehetséges a Szentlélek felsõbb beavatkozása nélkül. "
Keresztes Szent János az érzékek tisztulását a tisztulás és a megvilágosodás útja átmenetébe teszi és gyakorinak tartja. Szalézi Szent Ferenc hasonló véleményen van. Ezzel szemben Scaramelli az érzékek és a szellem tisztulását az egyesülés útja végére teszi és nem a normális út részének, hanem különleges adománynak tekinti.
2. A hagyomány a belénköntött erényeket és a Szentlélek ajándékait a szellemi organizmus részének és szükségesnek tartja a keresztény tökéletesedéshez, ezzel szemben Scaramelli a Szentlélek ajándékait kivételes kegyelemnek tekinti.
3. Garrigou-Lagrange teljesen értelmetlennek és a hagyománnyal szembenállónak tartja azt ahogy Scaramelli szétválasztja az Istenhez vivõ utat aszketikusra (ebben is megkülönbözteti a három - tisztulás, megvilágosodás, egyesülés - utat), amely a normális és emberek többsége számára adott út (amelynek nem része már a belénköntött szemlélõdés és a Szentlélek ajándékai, és nem tartozik bele az érzékek és a szellem János által leírt tisztulása) és egy misztikusra, amely azonban kivételes és kevesek számára fenntartott. Vele szemben Garrigou-Lagrange alapvetõen kérdésesnek tartja, hogy a belénköntött szemlélõdés, a tisztulások és a Szentlélek ajándékai nélkül hogyan juthat el az ember az Istennel való egyesüléshez szükséges tökéletességhez.
Az aszkétikus és a misztikus teológia meghatározása Garrigou-Lagrange szerint:
"Mi tehát akkor az aszkétikus teológia azok számára a kortárs teológusok számára, aki visszatérnek a hagyományos felosztáshoz? Szent Tamás elvei, Keresztes Szent János és hasonlóképen Szalézi Szent Ferenc tanítása szerint is, az aszkétikus teológia a tisztulás útjával foglalkozik, amely során a kezdõk, akik megértették, hogy nem maradhatnak fogyatékos és langyos lelkek, saját maguk nagylelkûen gyakorolják az erényeket, de még csak pusztán emberi erõvel - ex industria propria - a rendes és az aktuális kegyelem segítségével. A misztikus teológia ezzel szemben a megvilágosodás útjával kezdõdik, amelyen a haladók a Szentlélek megvilágosításának erejével már elég gyakran és nyilvánvaló módon a Szentlélek ajándékainak emberfölötti módján gyakorolják az erényeket. A belsõ Mester különleges sugallata alapján többé már nem "ex industria propria" cselekszenek, hanem az ajándékok emberfölötti módja, amely mindezidáig látens vagy csak alkalmilag nyilvánvaló volt, most teljesen nyilvánvalóvá és gyakorivá válik."
"Ezek szerint a szerzõk szerint a misztikus élet lényegét tekintve nem valami rendkívüli dolog, mint a látomások és a kinyilatkoztatások, hanem a megszentülés rendes útjának igen fontos része."
"Ebbõl következik, hogy a misztikus teológia nemcsak olyan lelkek útmutatására alkalmas, akik rendkívüli vezetést kapnak, hanem minden olyan bensõséges lélek irányítására is, akik nem akarnak megállni a fejlõdésben, akik odaadóan törekszenek a tökéletességre, és igyekeznek egységben maradni Istennel a mindennapi élet erõfeszítései és ellentmondásai közepette."
"Abból amit most mondtunk, magától értetõdik, hogy az aszkétikus teológia a a misztikus alá van rendelve.
Röviden, minden katolikus szerzõ véleménye szerint téves minden olyan misztikus teológia, amely nem komoly aszkézisen alapul."
"Ha a Szentháromság valóban jelen van bennünk, ha az Ige ténylegesen testet öltött, meghalt értünk és valóban jelen van az Oltáriszentségben, ha a misében minden nap szentségileg felajánlja Magát értünk, ha Önmagát mint ételt adja nekünk, ha mindez igaz, akkor csak a szentek azok akik teljesen rendben vannak, minthogy az élet sötétségei és nehézségei közepette gyakori, mintegy tapasztalati tudáson és az állandóan növekvõ szereteten keresztül felfogott isteni jelenlét által élnek. És az Istennel szorosan egyesült élet lényegi minõségében messze nem tûnik valami alapvetõen rendkívülinek, hanem egyedül ez látszik teljesen normálisnak. Mielõtt elérnénk ezt az egységet, olyanok vagyunk, mint egy még félálomban lévõ ember, aki nem tud valóban és eléggé élni a nekünk adott hatalmas kinccsel és az egyre újabb kegyelmekkel, amelyeket azok kapnak, akik nagylelkûen akarják követni a mi Urunkat."
Végül még elmondja, hogy a belénköntött szemlélõdés nélkül nem szokás elérni a szentséget, enélkül nem lehet elérni a keresztény tökéletességet, amely magában foglalja a teológiai erények gyakorlássát és a Szentlélek adományainak a befogadását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése